Pécs szállásPécs szállásA filmekben az utazók nagy többsége mindig hotelban száll meg. Míg nyugaton ennek egyrészt megvan a hagyománya, másrészt rendelkezésre áll hozzá a megfelelő anyagi háttér (egy közember számára is), addig Magyarországon nem mindenki választja ezt a megoldást. Pécs szállás tekintetében így nemcsak hotelszobákkal próbálja meg magához édesgetni a turistákat (külföldieket, belföldieket egyaránt), hanem apartmanokkal is. A Levendula Apartman egy belváros épület tizedik emeletén található. Ha a vendég kedveli a remek kilátással bíró lakásokat, ahonnan jól látszik az adott város, akkor a Levendulában sem fog csalódni. (Ha viszont nem, akkor az utazó figyelmébe ajánlanánk két másik apartmant ugyanezen épület első és második emeletén: a Hortenziát és a Szabadságot.) Már csak azért sem, mert Pécs szállás szempontjából a Levendulával nívós szolgáltatásokat képes felmutatni: kábeltévét, Wi-Fi-n keresztüli internetelérést, teljesen felszerelt konyhát és fürdőt. Ha valaki éppen nem Pécset vagy a környező településeket járja, az apartman képes megfelelően kiszolgálni az igényeit. Pécs szállás vonatkozásában tehát mára oda jutott, hogy egy széles rétegnek már képes apartmanokkal is kielégíteni az elvárásait. Ha Ön is ilyen vendég, úgy Pécsre menet, javasoljuk, szálljon meg a Levendulában!

Név: Levendula Apartman Pécs

Cím: 7623, Pécs, Szabadság utca 13

Telefonszám: +36-20-662-80-04