JátszóházJátszóházNéhány éve vált újdonsággá a játszóház jelensége, ami gyerekek tömegeit nyerte meg magának. A jelenség országról országra járt és minden helyet meghódított, ezáltal már nem találunk olyan nagyobb várost, ahol ne lenne játszóház. A játszóház lényege, hogy a gyerkőcöket egy helyre bevonzza, olyan különleges játékokkal ismerkedhetnek meg, melyek egy hagyományos ligetben, parkban, játszótéren vagy vidámparkban nem találhatóak meg. Az által pedig, hogy sokan vannak egy helyen összetömörülve, megtanulják az osztozkodást, az alkalmazkodást és a csoportos együttműködést. Meglátják a nagy csapatban való játék szépségét, megtapasztalják a sok kis ötlet megvalósulásának örömét. A játszóház által felfedezhetik a magukban rejlő értékeket és saját erősségeiket, így fejlesztve önismeretüket és képességeiket. Éppen ezért vállalatunk is szokott gyerekprogramokat szervezni, vagy a szervezésben segédkezni és a rengeteg egyéb sport, csoportos és extrém játék között játszóház felállítását is vállaljuk. Rendelkezünk bébi játszóházzal, ami kompletten fel van szerelve szőnyeggel, gyerekbútorokkal és fajátékokkal, ha egy party sátorról van szó, ha pedig egy felfújható játszótért szeretnének, mi azt is megoldjuk. Csúszdázhatnak, játszhatnak libikókán, kis asztalnál rajzolhatnak vagy kirakózhatnak és babakonyhában is főzhetnek a gyerekek. Ha pedig mesesarokról álmodnak, vállalatunk annak felállítását is vállalja, hogy tudjanak hol izgalmas meséket nézni a gyerekek.