Egy hatékony béltisztító megoldás segítségével a salakanyagnak búcsút lehet mondani.
szerző: blogadmin
BéltisztítóAhogy az autó sem megy üzemanyag nélkül, úgy ez ember is képtelen étel és ital nélkül meglenni. (Hiába állítják egyes őrült szülők, hogy gyermeküknek elég a fény is táplálék gyanánt.) Nagyon nem mindegy azonban, hogy milyen az a táplálék, amit magunkhoz veszünk! Ha ugyanis toxinokban dús, akkor emiatt aztán lehet, hogy béltisztító eljárást is igénybe kell majd vennünk! Az olcsó, jellemzően tömegtermeléssel előállított élelmiszerek ugyanis mind tele vannak olyan kémiai anyagokkal, melyeknek alapesetben nem szabadna belekerülniük az ételbe: ezek tartósítószerek, állományjavítók, ízfokozók és színezőanyagok. Ha ezekből túl sok kerül az emberi testbe, akkor az immunrendszer egy idő után már nem fog már tudni mit kezdeni velük. Ekkor külső béltisztító megoldásra lesz szükség, hogy a mérgek kiürüljenek a szervezetből. Ha a méregtelenítést az immunrendszer nem tudja elvégezni, akkor a toxinok fel fognak halmozódni a vastagbélben. A véráram el fogja vinni ezeket a káros anyagokat egészen a belső szervekig, ahol aztán a mérgek nagyon komoly megbetegedéseket képesek előidézni. A bélben megtapadt salakanyag fizikailag is blokkolni fogja a megfelelő tápanyag-felszívódást, mely emésztési panaszokat fog okozni. A béltisztító kúra lesz ilyen esetben az egyetlen járható út!
Kövess minket RSS-en