CSOK a fiatalok jövőjéért
szerző: blogadmin
Lakáshitel fiataloknakA magyar állam szemmel láthatólag törekszik arra, hogy valamilyen úton-módon segítse a családok életét. A CSOK ugyancsak jelentős segítségnyújtás a részükről és itt nem csupán a vissza nem térítendő támogatásról van szó, hanem a kedvező hitelek biztosításáról is. Manapság szinte elképzelhetetlen lenne hitelfelvétel nélkül, kizárólag önerőből lakást vagy házat vásárolni.
Sokan a hitelképtelenségük miatt nem kapnák meg az esélyt, a CSOK esetében azonban teljesen másképp fest a dolgok állása. Az igénylési feltételek ahelyett, hogy szigorodnának, egyre inkább elengedőek.
Igazából minden arra van kihegyezve, hogy minél többen igényeljék a Családi Otthonteremtési Kedvezményt, vagyis a CSOK támogatást, ezáltal továbbra is gerjesztő hatással legyenek az ingatlanpiacra, azzal együtt pedig az építőiparra is.
Ezen felül a gyermekvállalási kedvet is meghozza, hiszen a magyar családok kevésbé érzik a helyzetüket kilátástalannak. Legtöbben úgy vélik, ezek után van honnan elindulniuk a saját életútjukon.
Kövess minket RSS-en