A rágcsálóirtás során meg kell mutatunk, hogy ki az úr a háznál!
szerző: blogadmin
RágcsálóirtásAz egerek és a patkányok egyáltalán nem az ember legjobb barátai; még akkor sem, ha kétségtelen, minden gyógyszerészeti kutatás onnan indul, hogy egerek és patkányokon kísérleteznek az éppen fejlesztés alatt álló gyógyszerekkel. Mert ha otthoni közegben találkozunk nagy számban egyik vagy másik rágcsálóval, ott bizony rágcsálóirtás fog kelleni ahhoz, hogy meg tudjunk szabadulni tőlük. Mivel mind az egér, mind a patkány azért van jelen az ember életterében, hogy az általa felhalmozott ételeket megdézsmálja, így már csak emiatt is rágcsálóirtás lesz indokolt, ha azt látjuk, hogy tömegesen fordulnak elő ezek az állatok a házunk környékén. Mivel betegségek hordozói, nemcsak azzal ártanak nekünk, ha megeszik az ételeinket, ha megrágják a tulajdonunkat, hanem azzal is, hogy széthagyják az ürüléküket és a vizeletüket. Az IrtóTrió élen jár a rágcsálóirtás terén, hiszen számtalan kártevő-mentesítő cég és vállalkozás vette át már tőlünk az általunk kifejlesztett egérdobozokat és patkányládákat. A rágcsálóirtás nálunk nagyon komolyan van véve, hiszen, mint említettük, ezek az állatok számtalan fertőzést képesek elterjeszteni, amit lehetőleg még akkor meg kell akadályozni, amikor arra mód adódik.
Kövess minket RSS-en