Az anyák egyik fő vesszőparipája a gyermeknevelés során, miként lehetne megbizonyosodni arról, hogy az apróságok kezébe csak olyan termékek jussanak, amelyek biztosan megfelelő minőséget tudnak jelenteni és nem okoznak veszélyforrást a kicsikre nézve. A játék webáruház szerepe egyebek mellett ebben a kérdésben is felértékelődik, hiszen ez olyan szempont, amit garantálni tudnak azáltal, hogy csakis felelős gyártókkal és kereskedőkkel állnak szóba, ami a beszállító partnereket illeti.

Éppen ezért, valószínűleg először a helyet lenne érdemes kiválasztani a felnőtteknek, ahol vásárolni szeretnének, mert ha ebben a kérdésben meg tudnak egyezni, akkor nyilvánvalóan a többi már részletkérdésnek minősül, vagyis melyik játékot kell kiválasztani a millió közül, amelyek rendelkezésre állnak.

Ez már igazán nem jelent hatalmas kihívást. Temérdek jól kinéző, színes, kreatív elem van a polcokon és ember legyen a talpán, aki belátható időn belül dönteni tud. Tehát, a játék webáruház fontos szerepet képvisel.