Párterápia BudapestPárterápia BudapestNem mindig és nem minden olyan harmonikus és tökéletes, mint amilyennek látszik. Különfélék vagyunk, mindent másként dolgozunk fel. Bár a párkapcsolatok az elején remekül működnek, a sok megpróbáltatás azonban kihívást jelentenek mindenkinek. Természetesen nem minden aprósággal kell segítségért rohanni és párterápiára menni, http://www.pszichologus1.hu/parterapia-budapest/ . Hiszen a nehézségek az élet velejárói. Nem egy rózsaszín ködben éljük a mindennapjainkat. Az apróságok mellett az elején elmegyünk, összeszedjük a másik szétdobált szennyesét, persze, hogy elmosogatunk minden este. Aztán ezek egy idő múlva ezek felett már nem siklik el az ember. Ha nem beszélik meg ezeket a dolgokat, akkor egyik tüske után jön a másik és ezek megmérgezik a mindennapokat is már. Na ekkor már szükséges a harmadik fél bevonása is, hiszen az egymás közötti normális kommunikáció már nem működik. Csak sérelem, sérelem hátán, aminek a végeredménye nem lesz szép. De nem szabad ennyiben hagyni, hiszen minden csak kommunikáció kérdése és az egy párterápián is kiválóan helyrehozható. Ez megtanít mindenkit az egymásra való odafigyelésre is.