munkahelyi étkeztetésmunkahelyi étkeztetésAki dolgozik, annak enni is kell. (Persze annak is, aki nem, nyilván.) Nos, az már nem lesz ennyire nyilvánvaló, hogy erre milyen módon is fog sor kerülni. Mert ma már nem megoldott minden munkahelyen az, hogy a dolgozó a munkahelyén készült étellel fedezze a tápanyagigényét. A munkahelyi étkeztetésnek szerencsére megvan még ma is a módja akkor, ha arra valós igény mutatkozik. Magyarán: ha adott egy munkahely, ahol a dolgozók helyben szeretnénk étkezni, akkor arra lehetőségük nyílhat. Nem kell mást tenni, mint felvenni a kapcsolatot a TS Gastroval, s így a munkahelyi étkeztetésnek a továbbiakban nem lesz akadálya. A TS Gastro vagy helyben felállított konyhával oldja meg ekkor az ételhez jutást, vagy közelben főzetett ételt elhozatva; utóbbira nyilván akkor kerülne sor, ha nem mutatkozik akkora igény, amely szükségessé tenné a saját konyha kialakítását. A munkahelyi étkeztetésnek az az előnye is megvan, hogy ekkor a munkaerőnek nem kell azzal foglalkoznia, hogy mit is egyen ebédidőben. Így aztán nem kell rendelgetni, nem kell otthonról hozni semmit sem. A TS Gastro tehát megoldást tud nyújtani a munkahelyi étkeztetés terén! Keresse fel a tsgastro.hu weboldalt, ha mindebben kellő fantáziát lát cége, vállalkozása esetében!