mofem_junior_mosdo_csaptelepA mai esztétikai követelmények fürdőszobai és konyhai felújítások során egyértelműen korszerű kerámiabetétes csaptelep alkalmazását kívánják meg. A köznyelv által egykaros csaptelepnek nevezett szerelvények működése érzékenyebb ugyan a szennyeződésekre, de használatuk sokkal víztakarékosabb. Természetesen a víztakarékosság csak megfelelő személyes hozzáállás mellett érhető el, viszont ha ez megvan, akkor a használati komfortérzés szinte nem változik. A dolog egyszerű: a beállított hőfok (keverési arány) a keverőkar visszabillentésével és a víz elzárásával nem változik – tehát pl. borotválkozás közben – nem kell elfolyatni 15 liter vizet, amíg a felhasználó a tükröt nézi és magával foglalkozik, viszont a kar visszabillentésével azonnal az előtte beállított hőfokú víz folyik a csapteleptől.

Ha valaki ismeri azt a problémát, hogy maszatos kézzel mennyire kellemetlen megpróbálni kinyitni egy hagyományos tekerőgombot, különösen abban az esetben, ha a gomb már szorul is, akkor az fogja értékelni, hogy a keverő kar egyetlen mozdulattal felemelhető és máris folyik a langyos víz és esetleg mindkét kézzel egy edényt fogva a konyhában, könyökkel is elzárható. Mindezeknek köszönhető, hogy a kerámia betétes egykaros csaptelep kb 30% melegvíz – figyelem nem pusztán hidegvíz – megtakarítást eredményezhet a háztartásban. Van azonban egy új probléma: a kerámia betétek úgy zárnak, hogy két teljesen sima felület egymáson tökéletesen fekszik föl. Ebből következik, hogy nagyon érzékeny a szennyeződésekre. A legjobb megoldás a központi lakás vízszűrő felszerelése, de a csaptelepek megóvhatóak szűrős sarokszelep, vagy fali csaptelep esetén szűrős tömítés alkalmazásával is. Ezek az apró kiegészítők a vízvezetékrendszer módosítása nélkül a csaptelep cseréje során könnyű szerrel végrehajtható.