Photography
Szakdolgozat
Horváth Ernõ
JPTE
Tanárképzõ Kar
Technika szak
1988
A fényképezés technikatörténete
Vezetõ tanár: Faragó Károly
A dolgozatot írta: Horváth Ernõ
technika szak
„A mai nappal a festészet meghalt”
(Paul Delaroche - 1939)
Tartalomjegyzék
1. Bevezetés 1
2. A fényképezés születése 3
2.1 Elõzmények 4
2.2 A kémiai probléma megoldása 6
2.2.1 A fényképezés megszületik.
J. N. Niepce munkássága 8
2.2.2 A fényképezés diadalmenete. Daguerre 9
2.2.3 A modern fényképezés alapjai. Talbot 14
3. Életrajzok 25
4. Zárszó 28
5. Idézetek, hivatkozások jegyzéke 29
6. Ajánlott irodalom 34
7. Kiállítások 36
8. Mellékletek
1. Bevezetés
Delaroche félelme alaptalannak bizonyult, a fényképezés fejlõdésével a festészetnek nem kellett többé a dolgok külsõ formájához kötõdni. A fényképezés ezt sokkal pontosabban, gyorsabban és olcsóbban végzi el. Így az újonnan született mûvészet a festõ szabadságát visszaadta.
Mi hát a fényképezés? Technika? Mûvészet? Természetesen mindkettõ, minket azonban elsõsorban mint technikai, azon belül is mint kémiai probléma érdekel.
„Fényképezés, fotografálás gör. ‘fény + ír’ szóból: valamely tárgy képének elõállítása (optikai leképezése) fényérzékeny felületre sugárzó energia, általában fényenergia felhasználásával. (…) A kép állandósítására a rögzítõ fürdõ szolgál (…)” (1)
A mai értelemben vett fényképezés kibontakozása több körülmény találkozásának köszönhetõ. A középkorvégi társadalmi változások eredményeként a természet és az ember került a tudományos kutatás és a mûvészi ábrázolás középpontjába. Az a tudásszomj, amely a reneszánsz korát jellemezte, termékeny befogadója volt minden olyan mechanikai szerkezet (camera obscura, Dürer üvegtáblás rajzoló szerkezete, camera lucida stb.) feltalálásának és népszerûsítésének, amelyek segítségével tájakat és alakokat, azaz a természet elemeit pontos perspektívában lehetett ábrázolni (lásd Mellékletek, 1. ábra: Dürer rajzolókészüléke).
A 18. századi polgárság már mint a mûvészeteket jelentõs mértékben fogyasztói réteg, hétköznapi, könnyen érthetõ tematikát és élethû valóságábrázolást kívánt. Létrejött a társadalmi igény, hogy optikai szerkezetekkel lehessen tökéletesen objektív képeket készíteni.
Azonban ez a polgári mûvészetigény csak az egyik momentum volt. nem kisebb jelentõségû ennél a fellendülõ tudományos-technikai fejlõdés elvárása egzakt reprodukáló és információrögzítõ módszere, amivé a fényképezésnek kellett válnia. A fiatal technika, a természettudomány a realisztikus mûvészetszemlélettel egyetemben megteremtette a tárgyi világ hû ábrázolásának lehetõségét.
A társadalmi igény és a technikai lehetõségek találkozásának eredményeként a múlt század derekán egymástól függetlenül, egyidõben többen is dolgoztak a fényképezés megvalósításán.
Bár részeredményre sokan jutottak, Schulze, Wegdwood, Davy, Herschel stb. a célhoz csak hárman.
Neveik álljanak itt:
Joseph Nicephore Niepce
(1765-1833)
Louis Jacques Mandé Daguerre
(1787-1852)
William Henry Fox Talbot
(1800-1877)
2. A fényképezés születése
A pillanattal eltûnõ kép rögzítésének vágya évezredek óta kíséri az embert. Megvalósulásának technikai elemei, mint az a bevezetõben idézett lexikoncikkbõl (1) is kitûnik, három problémakör köré csoportosíthatók. Idõrendben legelõbb az optikai ismeretek jutottak az ember birtokába: Arisztotelész a fizikáról írott mûvében már i. e. a 4. században régen ismert eszközként említi a camera obscurat.
Ugyancsak ókori felismerés, hogy a fény bizonyos színezékekre hatással van, kifakítja vagy éppen ellenkezõleg, mint a bíborcsiga (Purpura sp. és Murex sp. fajok) váladékát a dibrómindigót a Nap sugarai élénkítik. A képalkotásra alkalmas fényérzõ anyagokhoz azonban csak jóval késõbb jut el a kutató elme.
A 8. században, Dzsabir Ibn Hajjam az ezüstnitrátot (AgNO3) fényre érzékeny anyagként említi. Sajnos itt is, mint a technika történetében annyiszor, a már korábban ismert tudást újra és újra megkínlódva sajátította el az ember. 1727-ben Heinrich Schulze az ezüst-nitrát fényérzõ tulajdonságát újra felfedezi, majd követik ezen az úton Wedgwood, Dav, Talbot.
És végül a képek rögzítése az utolsó probléma. 1819-ben Herschel az ezüst-sók oldására elsõként alkalmazza a nátrium-tioszulfátot.
Ezzel kész is lehetne a fényképezés. Hogy mégsem így történt, magyarázza az információk korabeli elszigetelõdése, lassú áramlása. Tekintsük az eseményeket kronologikus sorrendben!
2.1. Elõzmények
I. e. 4. sz.: Arisztotelés korának ismert eszközeként említi a camera obscurat.
8. sz.: Dzsabir Ibn Hajjam orvos, arab bölcselõ az ezüstnitrátot, mint fényre érzékeny anyagot ismeri.
11. sz.: Ibn al Haitam (Alhazen) arab természettudós „Az elsötétülés alakjáról” címû munkájában a Nap és a Hold fogyatkozásával kapcsolatban említi a camera obscurában megjelenõ fordított állású képet.
„Camera obscura, sötétkamera, lyukkamera; a laterna magica, a vetítõkészülék és a fényképezõgép õse.
Teljesen zárt doboz, elülsõ falán kis keresztmetszetû nyílással. Az ezen át behatoló fénysugarak a kívül levõ tárgyak színes, hû, de fordított képét rajzolják ki a doboz hátsó falának belsõ oldalán, mely itt a képernyõ szerepét tölti be.” (3)
A lyukkamera a képalkotás legegyszerûbb és legkezdetlegesebb eszköze. Méretezéséhez az optimális nyílásátmérõt (d) Rayleigh törvénye szerint számíthatjuk ki:
d = 1,9 . f . l
d: az optimális nyílásátmérõ
f: a kameramélység
l : az alkalmazott fény hullámhossza
Erre vonatkozóan néhány értéket a következõ táblázat tartalmaz:
1. táblázat: Lyukkamera méretezése három hullámhosszra (5)
d (mm)
f (cm)
ha l = 400 mm
l = 550mm
l = 700 mm
5
0,27
0,32
0,36
10
0,38
0,45
0,50
15
0,47
0,54
0,67
20
0,54
0,63
0,72
25
0,60
0,70
0,79
30
0,66
0,77
0,83
35
0,71
0,83
0,98
40
0,76
0,89
1,02
50
0,85
0,98
1,13
100
1,20
1,41
1,59
A lyukkamera képvilágossága négyzetesen nõ a „d” nyílásátmérõvel és négyzetesen csökken az „f” képtávolsággal. Petzval József már 1857-ben kimutatta: ahhoz, hogy egy világító pontról alkotott szóráskép átmérõje 1 mm legyen, a nyílásátmérõ nem lehet kisebb 0,4 mm-nél. Ebben az esetben az õ portréobjektívjével a gyújtótávolságban készült kép élessége 180-szor, képvilágossága pedig 32 ezerszer nagyobb, mint a lyukkamerával ugyanilyen képtávolsággal felvett képé.
1267. Roger Bacon angol tudós „Perspectiva” címû munkájában a camera obscurával végzett természettudományos kísérleteirõl ír.
1550. körül Leonardo da Vinci (1452-1519) „Codex Atlanticus”-ában - titkosírással - részletesen leírja e camera obscurát.
1550. Girolamo Gardano (1501-1576) szobája ablakát lezáró fatábla nyílásába lencsét helyezve éles, kivetített képet kapott.
1553. Giovanni Battista della Porta (1638-1616) nápolyi tudós „Magia Naturalis” címû könyvében jelenik meg elõször nyomtatásban a camera obscura leírása. Ugyanennek második kiadásában (1558) már a fényrekesz alkalmazását ajánlja.
Ennyibõl is látható, hogy a természet hû leképezése már régen ismeretes. Azonban a kamerával felfogott kép megõrzése nem optikai, hanem mechanikai, hanem döntõ módon kémiai probléma, melynek megoldása a fény hatására bekövetkezõ kémiai változásoknak tervszerû elõidézése révén érhetõ el.
2.2. A kémiai probléma megoldása
1725. Johann Heinrich Schulze (1687-1744) altdorfi egyetemi tanár, orvos, kísérletei során felismerte az ezüst vegyületeinek fényérzõ tulajdonságát. Eredményeit egyszerû laboratóriumi véletlennek és az azt követõ rendszeres munkának köszönhette.
Salétromsavas meszet (Ca/NO3/2) akarván elõállítani, olyan salétromsavat használt fel, mely egy elõzõ kísérletbõl megmaradva ezüsttel szennyezett volt. Így azután a kalcium és az ezüst vegyes sóját kapta, ami a napfényen gyorsan megfeketedett. A megfigyelést kitartó kísérletezés követe.
Schulze megbizonyosodott afelõl, hogy a változásban a kalciumnak nincs szerepe, ugyanúgy a melegnek sem. Falevelekrõl, papírfigurákról fotogramokat készített, de képeit rögzíteni nem tudta. Munkásságáról az Academia Caesarea Leopoldina-Carolina tudós társasága elõtt számolt be.
1775. Hooper Schulze kísérleteihez hasonlókat végez, de tovább õ sem jut.
1780. körül Karl Wilhelm Scheele (1742-1786) svéd kémikus kimutatta, hogy a változatlan ezüst-klorid ammónia vizes oldatában feloldódik, s a redukált - feketén kivált - ezüst mellõl kioldható.
AgCl + 2 NH3 Ag/NH3/+2 + Cl- (6)
Így tehát Scheele felfedezése megnyithatta volna a kaput a fényképezés feltalálásához. Hogy ez mégsem így történt, az valószínûleg a korabeli hírközlés lassúságára vagy a szintéziskészség hiányára vezethetõ vissza.
1799. Chaussier francia kémikus felfedezi a nátrium-tioszulfátot.
1802. Thomas Wedgwood (1771-1805) és Humphrey Davy (1778-1829) ezüst-nitráttal fényérzékennyé tett papíron és bõrön falevelek erezetét képezték le.
Az AgNO3 önmagában nem fényérzõ, azonban a legcsekélyebb szerves szennyezéstõl is fényre bomlóvá válik. Így a papír és a bõr „szennyezésként”, elektrondonorként (D) fogható föl.
D- + h . n D + e-
Ag+ + e- Ag (7)
1. kísérlet:
a) Falevelet (Quercus, Crategus) tömény metilalkoholban kezelve maceratumot készítünk.
b) Kémiailag semleges papírt AgNO3 10 százalékos oldatán sötétben 2 percig úsztatunk, majd megszárítjuk.
c) Másolórámában (lásd 2. ábra) Napon (10-30 perc) a papírra kontaktoljuk a levélmaceratum képét.
Eredmény: az így nyert képet Wedgwood és Davy nem tudták állandósítani, így az a fényen gyors eltûnésre ítéltetett (lásd 3., 4. ábra).
2.2.1. A fényképezés megszületik. J. N. Niepce munkássága
1813. Joseph Nicéphore Niepce (1765-1833) (lásd még: Életrajzok címû fejezet) megkezdi fényérzékeny anyagokkal folytatott kísérleteit. Eleinte ezüstkloriddal, majd gvajakgyantával és vügl a júdeai aszfalttal dolgozott.
1814. Niepce vékony aszfaltrétegre kontaktképeket készít, azokat „heliographie”-nak nevezi.
1816. május 9-ei levelében, melyet Niepce bátyjához írt, beszámol a lencsével felszerelt dobozzal - fényképezõgéppel - elért eredményeirõl. Ezután munkájához már egy erõs lámpa fénye is elegendõ, ezért eljárását már - a fényképezés történetében itt elõször! - „photographie”-nak nevezi.
1819. Frederic William John Herschel (1792-1871) angol csillagász klórezüst papírt elõbb gyengén teljes egészében megvilágított, majd színképet vetített rá. Az egyes színek hatását jól megfigyelte, de eleinte rögzíteni nem tudta. 1819-ben azonban az 1799-ben Chaussier által felfedezett nátrium-tioszulfát segítségével a fény nem érte AgCl-ot kioldotta, és ezzel elsõ ízben sikerült a képet rögzíteni.
Herschel kutatásaivala tehát egy korszak lezárult.
1824. Isidore Niepce így ír d’Ambroise érsek arcképérõl készült másolás mûveleteirõl:
„Apám egy jól elõkészített cinklemezt Dippel-olajban oldott aszfaltréteggel kent be. Erer a rétegre fektettük a lemásolandó képet, amelyet átlátszóvá tettünk (levendulaolajjal impregnálva). Hosszabb-rövidebb megvilágítás után a lemezt oldószerfürdõbe tettük, melyben a kép lassan megjelent. Ezután apám a képet lemosta és szárírotta, a mosóvíz többé-kevésbé savanyú volt.” (9)
A fényérzõ folyamat lényegében hasonló a kálium-bikromátos zselatin fénycserzésére. A fény érte helyeken az aszfalt megkeményedett, oldhatatlanná vált, a nem exponált részeken pedig oldhatóságát megõrizte.
1826. január Niepce meniszkusz prizmával ellátott kamerát vásárolt a párizsi optikus, Chevalier üzletében. Ez a készülék a valóságos viszonyoknak megfelelõen, oldalhelyesen - és nem fordítva - tükrözte a képet.
1826. Az elsõ ránk maradt fénykép Niepce lakóházának udvarát ábrázolja, ónlemezre felvitt júdeai aszfaltrétegen (lásd 5. ábra).
Az aszfalt csekély fényérzékenysége miatt az expozíció mintegy nyolc órát igényelt. Ez természetesen eleve meghiúsította a heliográfia elterjedését. Ezzel együtt kétségtelen, hogy Nicéphore Niepce volt az elsõ a világon, akinek sikerült fénnyel rajzolt maradandó képet - fényképet készítenie.
2.2.2. A fényképezés diadalmenete. Daguerre
Louis Jacques Mandé Daguerre (1787-1852) festõ, díszlettervezõ és párizsi világfi 1822-ben megnyitotta Dirama-ját. Itt óriási, átlátszó, festett díszletekkel, különleges fényhatásokkal a valóság hû illúzióját keltette, és a párizsi közönség tódult a látványosságra. A képek elõállításához egyebek mellett camera obscurát is használt. Ekkor kelt vágya a képeket optikai úton elõállítani és rögzíteni.
Daguerre azonban nem volt kémikus, kísérleteit találomra végezte, azok eredméyne nem volt kielégítõ.
Chevaliertõl - aki neki is, Niepcenek is szállított - indiszkréció folytán tudomást szerzett Niepce munkáiról.
1826. január Daguerre levélben keres kapcsolatot Niepcehez.
1829. december 14. Szerzõdést kötnek.
„1. Niepce és Daguerre társaságot alapítanak Niepce-Daugerre néven, a Niepce által feltalált és Daguerre-tõl tökéletesítendõ eljárás fejlesztésére.
2. A megállapodást tíz évi idõtartamra kötik. Ha valamelyik fél meghalna, teljes joggal örököse lép helyébe. A találmány ebben az esetben is az elsõ pontban megadott Niepce-Daguerre néven fog szerepelni.
3. Niepce kötelezi magát, hogy a találmányra vonatkozó minden részletet, adatot átad üzlettársának, amelyet majd õ - Daguerre - továbbfejleszt.
4. Daguerre kötelezi magát az eljárás titokban tartására, ha ezt nem tenné, kártérítést fizet.
5. Niepce találmányát, Daguerre egy újszerû camera obscurát és technikai, üzlet6i adottságait veszi a vállalkozásba.” (11)
1831. Daguerre felismeri az ezüstjodid fényérzékenységét, bár a kép igen halvány és gyorsan eltûnõ.
1833. Niepce gras-i dolgozószobájában szívszélhûdés következtében meghal.
1834. Talbot ezüstkloriddal érzékenyített papíron levelekrõl, csipkékrõl szép rajzú kontaktképeket készít, és azokat nátriumklorid oldatában rögzíti.
1837. Daguerre egy véletlen folytán felfedezi a látens kép elõhívását higanygõz segítségével. Azt elõbb nátriumklorid forró oldatával, majd a Herschel által is használt nátrium-tioszulfát segítségével rögzíti.
1839. január 7. Franciose Dominique Arago (1786-1853) a Francia Tudományos Akadémia ülésén bejelenti Daguerre találmányát.
1839. január 29. F. W. J. Herschel fényképet készít apja teleszkópjával.
1839. január 31. Talbot a Royal Society elõtt ismerteti találmányát „Beszámoló a fotogenikus rajz mûvészetérõl (…)” címmel.
1839. augusztus 19. Arago az Akadémia elõtt részletekbe menõen ismertette Daguerre eljárását.
„(…) az a hordozó, amelyen Daguerre úrnak a fény közremûködésével a természetbõl megörökített csodálatos ábrái láthatók, egy vékony ezüstréteggel bevont rézlemez. A gazdaságosságot és az utazás közben fényképezõk szempontjait tekintve, bizonnyal kívánatosabb lett volna, ha papírt használ. Az ezüstnitráttal vagy ezüstkloriddal átitatott papír képezte ugyanis az elsõ szubsztanciát, amelyere Daguerre úr választása esett. A papír azonban nem volt kellõképpen érzékeny, a képek zûrzavarosak, az eredmények bizonytalanok. (…) Daugerre úr jelen módszere sikerét annak a hihetetlenül vékony, valósággal hártyaszerû rétegnek köszönheti, amellyel lemezét beborítja.” (12)
1839. Daugerre eljárását kinyomtatja, amit szerte a világon hihetetlen rövid idõn belül elfordítanak és kiadnak.
1840. Zimmermann Jakab (1808-1878) piarista tanár által magyarra fordítva Bécsben mejelent „Daguerre képei ‘elkészítése’ módjának leírása.”
2. kísérlet: „E rajzolati próbák ezüsttel borított réz lemezen vitetnek véghez.” (lásd 7. ábra)
A) a/ a rézlemez (0,5-0,7 mm-es) elõkészítése: leszabás (65×95 mm), egyengetés, polírozás tükönyfényesre, zsírtalanítás.
b/ a rézlemez ezüstözése: pépes masszát készítünk, ezzel a lemezt bedörzsöljük. Gumikesztyû használata kötelezõ!
desztillált víz 50 ml
AgNO3 2 g
NH4Cl 1 g
Na2S2O3 4 g
CaCO3 (lecsapott) 5 g (15)
Az így elõállított ezüst réteg vastagsága körülbelül 1-3 m m. Galvanikus úton vastagabb és szebb réteg vihetõ föl, de amatõr gyakorlatban az ehhez szükséges cianidok nem hozzáférhetõk (beszerzésükhöz méregengedély szükséges!).
A megadott összeállítás alapreakciójában ezüst-diammin ion képzõdik, ez redukálódik a Cu-lemezen.
Ag+ + Cl- AgCl
AgCl + 2 NH3 Ag/NH3/+2 + Cl- (6)
Ag+ + e- Ag Eo = +0,80 volt
2 Ag+ + Cu 2Ag + Cu2+ (18)
A kész réteget igen finom tajtékkõ porral polírozzuk, és híg, 5 százalékos salétromsavval öblítjük. A lemeznek tükrözõnek kell lennie.
A mûveletek eszközeit a 8. ábra mutatja.
B) Az elõkészített ezüstözött lemezt az erre a célra szolgáló halogénezõ dobozban megerõsítjük úgy, hogy alul egy pohárban van a jód (esetleg a bróm) és efölött a lemez, ezüstözött felével lefelé. A párolgó jód az ezüstön fog reszublimálódni, és azzal reakcióba lépve adja az ezüstjödid fényérzékeny réteget.
2 Ag + I2 2 AgI
(lásd 9. ábra)
Míg a jódozás tart, idõrõl idõre ellenõrizni kell annak elõhaladottságát. Ha szinte eléri az aranysárgát, célunknak éppen megfelel. Ha tovább tartjuk bent, lilás színû lesz, és érzékenysége romlik.
Figyelmeztetés! A halogének igen erõs mérgek és illékonyak. Tilos belélegezni, a brómot bõrre cseppenteni. Szellõzésrõl és gumikesztyûrõl gondoskodni kell!
C) A fényérzékeny AgI-lemezt a camera obscuraba helyezzük (lásd 10. ábra).
„Ezen munkálat igen különös, mert mi sem látható, ‘s mivel lehetetlen a’ kép’ lerajzolására meghatározni a’ szükséges idõt, minthogy ez egészen a’ tárgyak’ világosságának erejétõl függ, mellyeket elõidézni akarunk. Ezen idõ Párisra 3-30, ‘s több perczre terjed.” (19)
A helyes kinntartás ideje csak empírikusan határozható meg. Bakos Zoltán szerint a lemez érzékenysége mintegy 0,5 DIN-re tehetõ. (20)
I- + h . n 1/2 I2 + e-
Ag+ + e- Ag (7)
D) Az exponált lemezt érzékeny rétegével lefelé az elõhívó dobozba (lásd 11. ábra) helyezzük, alatta hõálló csészében higanyt melegítünk - Daguerre szerint - 75 fokig, majd mire a körülbelül 1 kg higany 55 fokra hûl, a hívás folyamata befejezõdik.
Vigyázni kell, a Hg gõzei a szervzetbe kerülve a fehérjéket kicsapják: erõs méreg.
A jelenség magyarázata: a (7) szerinti egyenlet jobb oldalán található fém ezüst alkotja a kép csíráit. Ezekre az elemi ezüstgócokra csapódik le a higany gõze, ott amalgámot képezve alkotja a képet.
E) A befejezõ mûvelet a kép állandósítása.
A fény nem érte helyekrõl a változatlan AgI-ot nátrium-tioszulfát 10 százalékos oldatával ditioszulfáto-argentát-komplex formájában eltávolítjuk.
AgI + 2S2o2-3 Ag/S2O3/3-2 + I- (21)
Az ezüstjodid a legoldhatatlanabb ezüsthalogenid:
pKs=16,1 (22)
Ezért nátrium-tioszulfát oldatában is melegen rögzítünk. Daguerre eszközeit láthatjuk a 12. ábrán.
Munkánk eredménye a Mellékletekben külön látható.
Még a daguerretypia tárgyköréhez kapcsolódnak a Mellékletek ábrái 13-tól 16-ig.
2.2.3. A modern fényképezés alapjai. Talbot
William Henry Fox Talbot (1800-1877) nem tudott rajzolni. „Október elejét (1833-ban) a comói tó partján töltöttem. Szokásomhoz híven, Wollanston camera lucidájával vázlatokat készítettem, de az eredméyn sehogyan sem elégített ki. (…) Ekkor támadt az az ötletem, vajon miért ne kísérelhetném meg azt a módszert alkalmazni, amellyel néhány évvel ezelõtt próbálkoztam. (…) Tudtam, hogy az ezüstnitrát különösen érzékenyen reagál a fényre. Beszereztem az ezüstnitrátot és egy ecsettel vékony rétegben felvittem egy papírszeletre, majd a papírt kitettem a napfényre. Mily nagy volt csalódásom, amikor láttam, hogy - várakozásommal ellentétben - a folyamat milyen lassan megy végbe. Újra próbálkoztam, de ezúttal frissen készített ezüstklorid vegyülettel és a még nedves papírt raktam ki a fényre. (…) Végül egy papírlapot enyhén sós oldatban áztattam, megszárítottam, majd ezüstnitrátos fürdõbe helyeztem. A napfényre kitett papír azonnal és sokkal érzékenyebben reagált a fényre, mint korábban a többi. (…) minél kevesebb sót használunk, annál tökéletesebb a hatás.” (31)
1834. Talbot elkészíti elsõ „fényszülte rajzait” (photogenic drawning). Az érzékeny réteg AgCl, a rögzítés NaCl tömény oldatával történt (saját ion komplex-képzõ hatása)
Ag+ + Cl- AgCl pks = 9,75 (33)
Cl- + h.n 1/2 Cl2 + e-
Ag+ + e- Ag (7)
A rögzítés:
AgCl + Cl- [AgCl2]-
[AgCl2]- + Cl+ [AgCl3]2-
[AgCl3]2- + Cl- [AgCl4]3- (32)
A képzõdött tetra-kloro-argentát kimosható a papírból, így a kép állandóvá válik.
Talbot késõbb Herschel javaslatára nátrium-tioszulfáttal rögzít.
AGCl + 2S2O32- Ag/S2Ö3/3-2 + Cl- (33)
1835. február Talbot naplójegyzete:
„Fixáljuk a fotogenikus eljárás útján kapott képet oly módon, hogy a késõbbiekben kiállja a nap tüzét. Az ilyen képrõl - ha a papír áttetszõ - a rovábbiakban épp úgy készíthetünk másolatot, mint a valóságos tárgyakról. A különbség mindössze annyi, hogy a második kép fény- és árnyékviszonyai az elsõének éppen a fordítottjai lesznek.” (34)
1839. január 7. Arago bejelenti Daguerre találmányát a Francia Tudományos Akadémia ülésén.
1839. január 31. Talbot a Royal Society elõtt ismereteti találmányát „Beszámoló a fotogenikus rajz mûvészetérõl, vagyis egy olyan eljárásról, amelynek a segítségével természeti tárgyak kirajzolható, a mûvész ceruzájának segítsége nélkül” címmel.
3. kísérlet: Fotogenikus rajz elõállítása Talbot nyomán
A próbához kémiailag semleges és jól enyvezett - hogy a fürdõkben szét ne ázzon - papír kell.
A) a/ a papírt 4 százalékos NaCl oldaton 2 percig úsztatjuk,
b/ megszárítjuk, simítjuk,
c/ a papírt 10 százalékos AgNO3 oldaton 2 percig úsztatjuk,
d/ sötétben megszárítjuk, préselve simítjük.
Ez lesz a negatív és pozitív nyersanyagunk is.
Ag+ + Cl- AgCl pKs = 9,75 (33)
B) a/ másolórámában a korábban már felhasznált levélmaceratumot a papírra kontaktoljuk.
Expozíció a Nap fényén körülbelül 30 perc,
b/ egy papírlapot kamerába töltünk (Voigtländer Avus 6×9) (lásd 32. ábra)
Cl- + h.n ® 1/2 Cl2 + e-
Ag+ + e- ® Ag (7)
C) a/ a kapott negatív képeket rögzítjük Na2S2O3 10 százalékos oldatában (eközben a kép halványodik).
AgCl + 2 S2O2-3 Ag/S2O3/23- + Cl- (21)
b/ mossuk folyóvízben, majd megszárítjuk,
c/ méhviasszal átitatjuk a papírt, így az áttetszõbb lesz (Gustave Le Gray - 1851) (35)
Ez lesz a negatív anyag.
D) A negatívot másolórámában az elõbbi papírra kontaktoljuk, Expozíció a Nap fényén körülbelül 30 perc.
E) A kapott pozitív képet rögzítjük, mossuk, szárítjuk.
A „fényszülte rajz” elkészült. Eredménye megtekinthtetõ a 17-20. ábrákon.
1839. augusztus 19. A Francia Tudományos Akadémia ülésén Arago közli a nyilvánossággal a daguerreotypia készítésének módszerét.
1840. május Petzval József megszerkeszti elsõ nagy fényerejû (f=3,7) portréobjektívjét.
1840. szeptember 20. Talbot ráeszmél arra, hogy galluszsavas elõhívással képes elõidézni a lappangó képet. Így eljárása érzékenysége jelnetõs mértékben megnõtt.
1841. február 8. Talbot módszerét „calotypia” néven szabadalmaztatta.
1844. június 29. Talbot megjelenteti az elsõ fényképet tartalmazó könyvet: „The Pencil of Nature.” A kötetben láthatók az „Istállóajtó” és a „Létra” címû képek (lásd 21-22. ábra).
1845. Talbot a világon elsõként igazi fotóalbumot ad ki „Sun Pictures in Scotland” címen.
Henry Fox Talbot érdeme a fényképezés megteremtésében elvitathataltatlan, annál is inkább, mert eljárásával, a negatív-pozitív technika megvalósításával, a korlátlanul másolható fotó alapjait rakta le. Ez mai fényképezésünk jelentõs eleme.
A talbotypia tárgyköréhez kapcsolódnak még a Mellékeltek ábrái 23-tól 26-ig.
E három kiemelkedõ kutató, Niepce, Daguerre és Talbot munkássága elindította a fényképezést másfél százados világhódító útjára. Ezen idõ alatt hármójuk eremdényeit továbbépítve vagy új elveket felfedezve számosan tökéletesítették a fényrajzota képet. A fejlõdés további legfontosabb lépései:
I: A negatív-pozitív eljárás üveglemezzel való megoldása, amely korlátlan mennyiségû, jó minõségû másolat készítését tette lehetõvé:
1837. szeptember Herschel üveglemezre készít felvételt.
1847. Niepce de Saint Victor - Nicéphore Niepce unokaöccse - a fényérzékeny AgI-ot albuminba ágyazva üveglemezhez köti: megalkotja a niepcotypiát.
1851. F. S. Archer kidolgozza a nedveslejárást. Üveglemezre önti a kollódium-emulziót.
1837. R. L. Maddox angol orvos ezürt-bromid-zselatin szárazlemezt készít.
II. A papír fényérzékenyítésének és képhordó rétegének tökéletesítése.
1842. Herschel felfedezi a cyanotypiát. Nem ezüst alapú fényképezés, de általa igen szép képeket lehet készíteni.
4. kísérlet: Cyanotypia elõállítása
„A szorosabb értelemben vett és angyobb elterjedésnek örvendõ cyanotyp eljárás a ferrocyankálium, /K8Fe2/CN/12 + H2O/ másként vörös vérlugsó redukcziójából áll. Oldatával preparált papír kék alapon fehér vonalakat rajzol, tehát vonalas rajzok másolásánál negatív, fotografiai negatívek másolásánál pedig pozitív képeket ad.” (42)
Az eljárás szerves Fe/III/-vegyületek azon tulajdonságán alapul, hogy már a látható fény energiája hatására igen könnyen redukálódnak kétértékû vasionná.
A vasas másolóeljárások alapegyenlete:
Fe2/III//C2O4/3 ® h.n 2 Fe/II/C2O4 + CO2 (43)
Eo
Fe3+/Fe2+ = + 0,77 volt (44)
3 Fe2+ + 2 Fe/CN/3-6 = Fe3 [Fe/CN/6]2 (45)
A keletkezett vas/II/ - hexaciano-ferrát /III/ - csapadék, az úgynevezett Turnbull-kék alkotja a képet.
A cyanotypia mûveletei:
a/ megfelelõ, kémiailag semleges, jól enyvezett papírt választunk (ilyen például a mûvész-aquarell papíros)
b/ elkészítjük a fényérzõ oldatot:
A) oldat: 15 g Fe/III/-ammónium-citrát
40 ml desztillált vízben
B) oldat: 14 g K3[Fe/CN/6]
60 ml desztillált vízben
Figyelmeztetés: a vas-ammónium-citrát igen lassan oldódik, melegítés nélkül, rázogatva az üvegben siettethetjük kissé az oldódást.
c/ ezután a két oldatot összeöntjük, és az elõkészített papírra ecsettel, gyors, egyenletes mozdulatokkal felhordjuk, majd függesztve sötétben, megszárítjuk,
d/ másolókeretben exponálunk nagyfénynél, meghozzá igen hosszan (körülbelül 30-60 percig),
e/ az exponált papírt sötétben folyóvízzel addig mossuk, míg a fény által nem ért helyek fehérre ki nem mosódnak. (46)
A képet függesztve szárítjuk.
Cyanotyp papír látható a 27. ábrán
1847. január 25-én Louis-Désiré Blanquard-Evrard (1802-1872) a Francia Tudományos Akadémiához intézett beadványához néhány papírképet mellékelt, amelyek minden addig látott papírképnél jobb minõséget árultak el. Az új eljárás az albuminotypia volt.
5. kísérlet: Albuminpapír elõállítása
a/ kiválasztjuk a papírt, mint elõbb,
b/ elkészítjük a halogénezett albumint:
- elválasztjuk 3 tojás fehérjét (ez körülbelül 90-100 ml)
- 100 ml tojás fehérjéhez teszünk 5 g NaCl-ot (igen kevés vízben oldva!)
- az egészbõl habot verünk (mindvégig kerülendõk a fémbõl készült eszközök)
- a habot lószõrszitára vagy tüllhálóra helyezzük, állni hagyjuk, míg összeroskad. A hab egy része a következõ 12 órában folyadékként összegyûlik a szita alatt. Ez az anyag már használható.
- a papírt megúsztatjuk az albuminon.
Az úsztatás 2-3 percig tartson. Felakasztva szárítjuk.
c/ érzékenyítés: 15 százalékos AgNO3 oldaton 2-5 percig úsztatva, majd felfüggesztve szárítjuk.
d/ exponálás: másoló keretben, napfényen körülbelül 10-30 perc.
e/ a másolt képeket rögzítés elõtt „kiklórozzuk”. (47)
Ez alatt kell értenünk a képnek csapvízben való mosását addig, míg a papír Ag+-ionjai a víz klórtartalmával AgCl-csapadékot adnak, azaz amíg a mosóvíz fehéren zavarosodik.
f/ A rögzítést 10 százalékos Na2S2O3 oldaltban végezzük.
A képeket szokás volt aranykloriddal színezni, ma azonban ennek ára miatt ez már csak illúzió marad.
Csupán a történeti hûség miatt álljon itt egy recept:
g/ desztillált víz 1000 ml
krétapor 10 g
Aucl 1 százalékos oldata 25 ml (Dr. Schuller) (48)
Albuminotyp papír látható a 28-29. ábrán.
1882. William Abney angol kémikus bevezeti a fényképészeti gyakorlatba a klórezürt-zselatin-papírt, amit azután aristo-papírnak neveznek.
6. kísélet: Aristo-papír elõállítása (49)
a/ jó minõségû, jól enyvezett rajzpapírt választunk
b/ elkészítjük a halogénezett zselatinoldatot:
desztillált víz 300 ml
zselatin 20 g
NaCl 10 g
NH4Cl 6,5 g
K2Cr2O7 0,25 g
Kis méretû papírokat tálban megúsztatunk (körülbelül 2 percig), a nagyokra ecsettel hordjuk föl az emulziót.
A kálium-bikromát a papír gradációját van hivatva növelni. A papírt függesztve szárítjuk. Ebben az állapotban korlátlan ideig eltartható, a felhasználás elõtt érzékenyítjük.
c/ az érzékenyítés AgNO3 10 százalékos oldatával történik, úsztatva (2 percig) vagy ecsetelve. Függesztve szárítjuk.
d/ Másolórámában kontaktolva napfényen körülbelül 10-30 percet exponálunk.
e/ a kép rögzítése Na2S2O3 10 százalékos oldatával történik. Mossuk, szárítjuk.
Aristo-kép látható a 30. ábrán.
III. a pillanatnyi fotografiát lehetõvé tevõ fotooptika megalkotása:
1839. Chevalier a színi eltérés (chromatikus aberráció) kiküszöbölésére gyûjtõ- és szórólencsébõl ragasztott alkromatikus objektívet szerkeszt.
1840. III. 4. Wolcott a nagyobb fényerõsség elérésére a kamerában homorú tükröt helyez el lencse helyett.
1840. V. Petzval József megszerkeszti az elsõ nagy fényerejû (f=3,7) portréobjektívet.
1840. Chevalier írisz fényrekeszt alkalmaz. Ötven évvel késõbb meg is honosodik.
1841. Voigthländer bécsi optikus Peztval objektívvel szerelt csõ alakú gépet készít fémbõl.
1846. Petzval újabb nagy fényerejû lencserendszert szerkeszt vetítõgépekhez. Ez annyira jónak bizonyul, hogy napjaink vetítõobjektívjeinek jelentõs része is az õ számításai szerint készül.
1856. Megjelenik a zár korai fajtája: az ejtõzár.
IV. a modern fotokémiai ipar megteremtése:
1873. John Burgess - Maddox nyomán - olyan zselatin emulziót kínált, „amellyel bárki a nedves lemezek érzékenységével vetekedõ szárazlemezt készíthet otthonában úgy, hogy nem kell mást tennie, mint az elõre elkészített oldatot felvinni a lemezre és azon megszáradni hagynia.” (50)
1873. VIII. Ugyancsak Burgess kész berómezüst-zselatin szárazlemezeket hozott forgalomba.
1873. Richard Kenneth Londonban hõzekeléssel 24 órán át szárított lemezeket szabadalmaztatott és hozott forgalomba. Bár õ maga nem tudta, de ez az utóérlelés növelte meg lemezei érkényeségét soha addig nem látott mértékig. Az elmulziót „pellikulának” nevezi.
1878. H. W. Vogel ortokromatikus lemezeket gyárt.
1881. Amerikában George Eastman (1853-1932) gyárat alapít „Eastman Dry Plate Company” néven.
1885. Eastman tekercsfilmet gyárt, majd ehhez új rendszerû fényképezõgépet, átütõ sikerrel.
Ez volt a pillanat, amitõl a fényképezés új korszakát számítjuk. A hivatásosok és a kevés számú igen képzett mûkedvelõ drágán felszerelt laboratóriumaiból eljutott a széles tömegekhez a kép rögzítésének lehetõsége. Új technikai és vizuális kultúra születik.
„Mától e lehetõség mindenki számára adott. (…) Nem kell mást tenniök, mint a lefényképezendõ tárgyak felé fordítani a gépet és megnyomni a gombot.” (Eastman) (51)
3. Életrajzok
3.1. Joseph Nicéphore Niepce
1765. március 7-én, jómódú családból született. A jezsuita rend iskoláit végezte el, de pappá nem szentelték. A rend iskolájában tanított, majd 1794-ben annak feloszlatása után katonának áll. Részt vesz az itáliai hadjáratban, de két év múltán egészségi okok maitt kilép a hadseregbõl. 1807-ig Claude bátyjával együtt - többek között - mechanikai kísérleteket végeztek. Ezután kezdett lithografiával foglalkozni, majd 1814-tõl a fényérzékenységgel. 1822-ben kutatásai eredményérõl így ír:
„A felfedezés, amelynek a héligrafia nevet adtam, arra vonatkozik, hogy miként lehet - a fén segítségével - a camera obscurában tükrözõdõ, a valósághoz há képet, az ember beavatkozása nélkül, a fekete-fehér minden árynalatában híven rögzíteni. A felfedezés alapelve: a fény kémiai változásoakt idéz elõ, alkot és megsemmisít. A testek elynelik vagy - a fénnyel egyesülve - új tulajdonságokra tesznek szert. Így például a fény növelheti egyesek természetadta szilárdságát.
Hatására - a hatás idõtartamától és erejétõl függõen - mások megkeményednek, feloldahtatlanná válnak. Mindössze ennyi - néhány szóban - felfedezésem lényege.” (52)
Niepce a kamerán is érdekes újításokat alkalmazott. Valószínûleg õ épített gépébe elsõként fényrekeszt - íriszblendét - ennek elvén mûködnek mai szerkezeteink is.
Fahengerekre tekert fényérzékeny papírszalagjával a mai rollfilm õsét találta fel.
1829-ben együttmûködséi szerzõdést kötnek Daguerre-rel.
Niepce meghalt 1833-ban.
2.3 Loius Jacques Mandé Daguerre
1787. november 18-án született. Iskoláit Orléans-ban kezdte, majd szakította meg 1789. július 14-én a forradalom kitörésekor. Festõnek készül Degattinál, majd díszletfestõ és diráma-tulajdonos, vagyonos üzletember lesz. 1825 körül érdeklõdése a fényérzékenység felé fordul. Kapcsolatot keres Niepce-hez. 1829-ben együttmûködési szerzõdést kötnek. Ezt kéésõbb (1837-ben) Isidor Niepce-szel, más feltételekkel megújítják:
„=…) Daguerre úr hajlandónak mutatkozik az idõleges szerzõdésben foglaltak értelmében társas viszonyt létesíteni az általa feltalált és tökéletesítgett új eljárás közös értékesítétsére, amennyiben ezen új eljárás kizárólag egyetlen elnevezést viselne, az övét, de nyilvánosságra csak az elsõvel közösen hozható, a célból, hogy J. N. Niepce úr neve a felfedezésben mindig az õt megilletõ helyen szerepeljen.” (részlet a szerzõdésbõl) (53)
1838. április 28. „Eljárásomat mától kezdve Daguerrotipiára keresztelem.” (54)
Meghalt 1851-ben.
3.3 William Henry Fox Talbot
Sztületett Melbury-ban 1800. február 11-én, gazdag földbirtokos család sajraként. Tanulmányai a francia, olasz, görög, latin, héber nyelveken kívül a természettudományokra, matematikára, kémiára is kiterjedtek. 31 évesen a Royal Society tagjai közé választotta.
A természet és régészet iránti érdeklõdése figyelmét a fényérzékenység irányába terelte. 1834-ben elkészíti elsõ „fényszülte rajzait”.
A világon elsõként valódi fotóalbumot ad ki 1845-ben „Sun Pictures in Scotland” címen.
H. F. Talbot a modern fényképezés alapjait termetette meg a negatív-pozitív technika megvalósításával.
‘Több alkalommal meggyõzõdtem róla, hogy az emberek fõként a családi fényképeket kedvelik. (…) Elképzelhetõ, milyen meghatottsággal veszi majd e képet -vagy a hozzá hasonlókat - száz évvel késõbb kezébe az angol nemes, akinek õseit ábrázolja. Milyen csekély azoknak a családi arcképgyûjteményekben fellelhetõ portréknak száma, amelyek valóban megbízható, hû képet adnak õseinkrõl.” (55)
Meghalt 1877. szeptember 17-én.
„Ez a fény évszázada. A fényképezés a fényalakítás elsõ formája, bár transzponált, s talán ezáltal majdnem absztrakt alakban.”
(Moholy-Nagy László)
4. Zárszó
A 18-19. század embere a technikai fejlõdés útjára lépve egy felgyorsuló, mozgalmas technikai civilizációt hozott létre. Ebben a technikai környezetben kiemelt szerepet kapott az információ és annak rögzítése. Ez lett a fényképezés egyik legfontosab feladata és létrejöttének oka is. Napjainkban a fényképezés szerteágazó rendszert alkot, ennek fontosabb elemei a tudományos, a mûvészei, az amatõr fényképezés és az ismeretek átadását célzó oktatási demonstrációs fényképezés.
A tehcnikai civilizáció emberének óhatatlanul szükséges birtokolnia ezt az eszközt. Különösen fontosank látom, hogy az eljövendõ generációk oktatásában a fényképezés helyet kapjon, alakítva a hallgatók szemléletét, hogy technikai és mûvészi értelemben egyaránt gyarapodjanak. Nem látom azonban elégségesnek azt az Eastman-i felfogást, hogy „nyomja meg a gombot, a többi a mi dolgunk”. Nézetem szerint a jelenségek mélyére hatolva maga a folyamat - a fény rajzolta kép megjelenítése - jobban kézben tartható és eredméyne, a kép alkotó szándékunkat hívebben fejezheti ki. Ezért választottam dolgozatom tárgyául a fényképezés történetének korai megoldásait és ugyanezért készítem kiállításaim anyagát ezekkel a régi eljárásokkal.
A dolgozatban közölt kísérletek kevés vegyszert és egyszerû eszközöket igényelnek, az általános iskola oktatásban szakköri munkának ajánlhatók. Általuk a fényképezés lényege megfoghatóbbá válik és a sikeres munkálkodás élménye a hallgatókat a vizuális mûvészetekhez is közelebb viszi.
5. Idézetek, hivatkozások jegyzéke
1) Berei Andor… Új Magyar Lexikon, Akadémiai Kiadó, Bp. 1961.
2) Horváth Árpád: Camera obscura, Táncsics Könyvkiadó, Bp. 1965. 11. o.
3) Barabás János fõszerk., Fotolexikon, Akadémiai Kiadó, Bp. 1963.
4) Morvay György - Szimán Oszkár: Fotozsebkönyv, Mûszaki Könyvkiadó, Bp. 1965. 45. o.
5) u. o.
6) Dr. Barcza Lajos: A minõségi kémiai analízis alapjai, II. Gyakorlati útmutató, Medicina Könyvkiadó, Bp. 1976. 35. o.
7) Barabás János- Gróh Gyula dr.: A fényképezés kézikönyve, II. átdolgozott kiadás, Mûszaki Könyvkiadó, Bp. 1956. 146. o.
Szakál Géza: A gyakorlati fényképezés, III. javított és bõvített kiadás, Athenaeum Irodalmi és Nyomdai Részvénytársulat, Bp. 1917. 156. o.
9) u a., mint 2) 25. o.
10) Tõry Klára: A fényképezés nagy alkotói, MUOSZ, Bp. 1982. 104. o.
11) u. a., mint 2) 30. o.
12) u. a., mint 10) 49. o.
13) Dr. Zimmermann Jakab: Daguerre képei ‘elkészítése’ módjának leírása, Bécs, 1840.
14) u. o.
15) Inzelt István: Vegyi receptek, 3. átdolgozott kiadás, Mûszaki Könyvkiadó, Bp. 1967. 373. o.
16) u. a., mint 13)
17) u. a.
18) Dr. Pataki László-Dr. Zapp Erika: Analitikai kémiai praktikum, Tankönyvkiadó, Bp. 1974. 60. o.
19) u. a., mint 13) 14. o.
20) Fotótörténeti Alkotótábor. Vezették: Kincses Károly-Flesch Bálint, Gödöllõ, 1985. június 23-30.
Bakos Zoltán elõadása június 28-án: „A daguerreotypia”
21) u. a., mint 6) 35. o.
22) u. a., mint 6) 35. o.
23) u. a., mint 13)
24) u. a., mint 13)
25) u. o.
26) u. a., mint 13) A facsimile 44. oldalán, szerk.: Karlovits Károly
27) u. o. 45. o.
28) u. a., mint 10) 105. o.
29) u. a., mint 26) 47. o.
30) Leletek, A magyar fotográfia történetébõl. Válogatta: Szilágyi Gábor-Kardos Sándor, Képzõmûvészeti Kiadó, Bp. 1984.
31) Szilágyi Gábor: A fotómûvészet története, Képzõmûvészeti Alap Kiadóvállalata, Bp. 1982.
32) u. a., mint 18) 55. o.
33) u. a., mint 6) 35. o.
34) u. a., mint 31) 19. o.
35) u. a., mint 31) 24. o.
36) u. a., mint 10) 87. o.
37) u. a., 89. o.
38) Fotó, Budapest, 1977/9. 412. o.
39) Fotó, Budapest, 1977/9. 414. o.
40) u. a., 410. o.
41) u. a. 405. o.
42) Szeghalmi (Sennovitz) Gyula: Amatõr fényképészek könyve, Kner Izidor, Gyoma, 1906. 203. o.
43) u. a., mint 4) 547. o.
44) u. a., mint 18) 125. o.
45) u. o.
46) Gothard Jenõ: A fotografia, A Királyi Magyar Természettudományi Társulat, Bp. 1890. 74. o.
47) u. a., mint 166. o.
48) II. Fotótörténeti Alkotótábor. Vezették: Kincses Károly, Flesch Bálint, Gödöllõ, 1986. június
49) u. a., mint 20)
50) u. a., mint 31) 29. o.
51) u. a. 38. o.
52) u. a. 48. o.
53) Szilágyi Gábor: Daugerre, Gondolat, Bp. 1987. 108. o.
54) Szilágyi Gábor: Daugerre, Gondolat, Bp. 1987. 110. o.
55) u. a., mint 31) 22. o.
6. Ajánlott irodalom
1) Albertini Béla: Magyar Fotókritika, 1839-1945, Múzsák Közmûvelõdési Kiadó, Bp. 1987.
2) Analitikai Kémiai Kislexikon, fõszerk.: Dr. Pungor Ernõ, Mûszaki Könyvkiadó, Bp. 1978.
3) Bán András: Fotográfozásról, Múzsák Közmûvelõdési Kiadó, Bp.
4) Fári László: Korszerû fényérzékeny anyagok elõállítása és színes fényképezés, kézirat, Mérnöki Továbbképzõ Intézet, 1954.
5) Fotó Bp.
1957.06.41.: 1957.11.257.: 1957.12.295.: 1958.01.13.: 1959.11.428.: 1964.08.336.: 1964.11.497.: 1966.07.289.: 1966.11.482.: 1969.08.368.: 1974.03.122. 1977.09.403.: 1978.05.212.: 1978.01.05.: 1979.10.466.: 1979.10.450.: 1981.02.89.: 1981.12.530.: 1982.01.28.:1982.02.74.: 1982.03.126.: 1982.04.174.
6) Fotótörténet idõrendi táblákon, Népmûvelési Intézet, Bp. 1976.
7) Horvai József-Stáhl Endre: Reprodukciós fényképezés, 2. kiadás, Mûszaki Könyvkiadó, Bp. 1963.
Dr. Mészáros Vince: A fényképezés kezdeti korszaka Magyarországon, A Magyar Vegyészeti Múzeum Kiadványai 16., Várpalota, 1977.
9) Moholy-Nagy László: A festéktõl a fényig, Kriterion Könyvkiadó, Bukarest, 1979.
10) Susan Sontag: A fényképezésrõl, Európa Könyvkiadó, 1981.
7. Kiállítások
- 1986. október 24-tõl november 6-ig:
Bp. II., ker. Tanács Mûvelõdési Háza
Marczibányi tér 4
- 1987. április 2-tõl 15-ig
Központi Bányászati Fejlesztési Intézet
Bp. II., ker. Varsányi Irén u. 10.
- Janus Pannonius Tudományegyetem „A” Kollégiuma
Pécs, Jakabhegyi u. 8.
- 1987. november 12-tõl 25-ig
