Megnyitó: Tiszta vizet öntök
Posted in art on augusztus 20th, 2009 by adminRéz György megnyitó beszéde
Vértesacsai Alkotóház és Galéria
2009. augusztus 20. 16:30
Szervusztok!
Mondhatnám, hogy a napfényes Spanyolországból beszélek, de ennyire nem vagyunk modernek és nem live-ba mondom el ezt a szöveget. Zugló közepéről, de elég napfényes időben köszönthetem ezt a kiállítást.
Amikor ti éppen itt álltok és nézitek ezeket a képeket, akkor én Barcelonában fogok Gaudi-épületeket nézegetni, és nem sokkal később átrepülök Malagába, ahol a nagy Picasso-múzeumot nézem meg.
Lehetne persze mondani, hogy milyen jó dolog Barcelonában Gaudit nézni, meg Picassot Malagában, de szerintem - legalább is én így érzem -, ebből a szempontból szívesebben lennék Vértesacsán a kiállítás megnyitón, mivel igazából Gaudi és Picasso is döglött. Picasso inkább döglött, Gaudi még valamennyire mondhatjuk hogy éldegél, de a művészet szerintem mindig ott van, ahol mozgatják, ahol él, ahol szervezik, ahol valaki meg akarja fogalmazni a világot.
És ez a hely most egyébként Vértesacsa.
Most térjünk rá a kiállított művészekre, hiszen ők teszik élővé ezt a kiállító házat itt Vértesacsán.
Elsőként, nemcsak udvariasság okán, Bondor Csillával kezdeném, az ő műveivel, az ő műveit ajánlanám.
Bondor Csilla művei nagyon illenek ebbe a közegbe, ebbe a pajtából-ólból átalakított kiállítóházba. Természetes anyagokból a síkkal és a térrel játszva egy olyan realitást hoz létre, ami mindig figyelmeztet minket arra, hogy a valóság és az agyunk által felfogott kép között igen nagy ellentét feszülhet sokszor, és így folytonosan arra vesz rá minket, hogy újjáértékeljük a minket körülvevő teret és világot. Bebizonyítja azt az itt a falon lévő művek közül sok, hogy a helyszín az nagyon fontos, de bármi átlényegülhet kiállító hellyé, egy pajta is egy ól is, akármilyen helyszín válhat művészeti tereppé.
Boros István munkái pedig azok amelyek elemelkednek a faltól színvilágukban és üzenetükben, ahol szintén megtalálható a kapu motívum. Üzenik nekünk azt, hogy bármi feltámadhat az enyészetből, bármi örökérvényü lehet. Ezt a két illetve három régi épületet, ami otthonát adja a kiállításnak, most reméljük, hogy lehetséges, hogy megint csak akár újabb ötven-hatvan vagy száz évre használható és értékes helyszíne lesz, ezúttal kiállításoknak.
A munkákban, Boros István festményeiben, mindig, legalábbis én mindig látom az örökkévalóságot, az örökkévalóságra való törekvést, azt a letisztultságot ami térben, színben és formában azt az örökké jelenvaló dolgot szimbolizálja aminek folyását csak mi emberek érezzük, a fizika törvényei sokszor már-már megkérdőjelezik az időt. Az idő ábrázolását láthatjuk ezeken a képeken. Nagyon finoman, már-már buddhista letisztultsággal jelentkeznek az idő nyomai a képeken.
Éppen ezért ezek előtt a képek előtt, ugyanúgy ahogy Bondor Csilla képei előtt érdemes hoszabb ideig megállni, elidőzni, nem pedig csak megnézni és tovább lépni. Sok üzenete lehet számunkra.
A harmadik kiállító, Blaumann Ödön pedig kivisz minket ebből a pajtából és a szűkebb környezet mutatja be számunkra.
Vértesacsát illetve nem Vértesacsát hanem a természetet, hiszen a képek nagy része nem itt készült, de a magyar természet képeit mutatja be. Ő hozza nekünk azt a természeti harmóniát amire az ember már csak törekedni tud hiszen kilépett a természet világából. És ezeken a már-már klasszikusan megkomponált, klasszikus festményekhez hasonlóan megkomponált művekből hozza létre azt a harmóniát, amit nagyon nehéz közvetíteni a lencsén keresztül hiszen a harmóniát a természetben találjuk meg, a közvetítő médiumok pedig mindig torzítják ezt.
Blaumann Ödönnek sikerül áthozni számunkra a természet harmóniáját. Nagyon ideillenek ezek a képek nemcsak azért mert Vértesacsát erdő veszi körül és nagyon sok vadat találunk, hanem magának a kiállító háznak a végében nagyon gyakran tűnnek fel szarvasok, őzek, többen már vaddisznót is láttak. Reméljük a mostani ünnepek alatt elkerülik a környéket. Mindenképpen a természet részeként funkcionál ez a kiállítóház, ez a telek, ez a ház és ez a falu is, ami hát lássuk be, nagyon egészséges és nagyon jó dolog. Ettől elszakadni Vértesacsán mármint a természettől a hegyektől az erdőtől és az ezt jelentő flórától és faunától lehetetlen.
És itt a kiállító házban is Blaumann Ödön jóvoltából ez a helyzet.
Ha már az elején az élő kúlturáról beszéltünk, arról a vágyról, hogy valaki megfogalmazza a valóságot és átszürje magán és minél hitelesebben kifejezze azt, én ajánlom nektek, hogy nézzétek meg ezeket a műveket, valószínüleg legtöbbetek itt is marad a kiállítás megnyitó után, hiszen ennek a helyszínnek, a vértesacsai helyszínnek az egyik nagy előnye az, hogy nem tudsz csak kiugrani a kiállítás megnyitóra, és utána gyorsan haza menni, hanem nyilván ittmaradtok, sőt többen valószínüleg itt is is alszatok a helyszínen, úgyhogy ne csak nézzétek, hanem éljetek együtt ezekkel a képekkel egy ideig, térjetek hozzájuk vissza és hát ha nem kerül fáradtságotokba, igyatok egy kortyot az én egészségemre is és kívánjatok jó utat!
Én is jó utat kívánok nektek művészi értelemben is és hát hazafelé is majd Vértesacsáról.
Sziasztok!
